Amiket itt leírok, azok megtörtént dolgok, személy szerint jómagam s családom átélte azt a sok-sok megpróbáltatást és kínt amit itt Ti most olvasni fogtok!
Mindenek előtt, felszólítom azon személyeket, kik nemzeti, vallási hovatartozásuk miatt magukra veszik ezen oldalon való dokumentáció valamennyi (vagy csak egy-egy) tartalmát, azok változtassanak életmódjukon, hogy békesség és dicsőség járja át lelküket.
***
***
A nevem "Deir Mosud Ali Jahbrid" 12 éves voltam akkortájt, mikor Manbij városában éltem szüleimmel. Apám már akkor is csak azt mondogatta: "mennünk kell nyugatra, a sötét hatalom hamarosan életre kel" - nem hittem neki, hiszen gyermek voltam, és semmi más nem érdekelt, csak az amerikai katonák csokoládéja, és rágója, amit akkor osztogattak, amikor a városunkban szórakoztak békeidőben. Nem volt akkor semmi baj, minden szép és jó volt. Aztán egy nap Ali Baqu Bhakra a város főterén hangosan szónokolva az iszlám-ot hirdette. Az emberek kör gyültek, alig pár percen belül már a város apraja-nagyja ott tolongott, hogy hallják a szónok szavát, aki az igaz hitet hirdette.
Így telt ez minden nap, egy kerek esztendőn át. Közben persze a világ mit sem sejtett róla, s a tanításairól. Mindaddig, amíg azon a bizonyos napon (szeptember, 11.-én) megmutatkozott a hit valódi arca, s az, amit képvisel. Minden csak a pusztulásról, és Allah hatalmasságáról szólt. Ekkor már 25 éves voltam, s jól tudtam, hogy ebből csak rossz származhat. Én ekkor Angliában tanultam egy egyetemen, de nem fejeztem be, mert a történtek után ferde szemmel néztek rám, s kiközösítettek. Felhagytam tanulásommal, hazatértem, itthon se munka, se iskola, se pénzem nem volt. Csak üldögéltem otthon, szótlanul, s azon gondolkodtam mit tegyek? Míg egy nap beállított hozzám régi ismerősünk zsebében egy kézigránáttal. Kérdezte láttam e már ilyet, tudom e, hogy mi ez? Mondtam nem láttam, de tudom mi ez, s hogy gyilkolásra való. Ismerősöm elmondta, hogy mit tervez ezzel mert utasítást kapott fentről, hogy vigye az amerikai katonák közé, és küldje őket a pokolra. Kérdezte segítek e neki, mert ez szent küldetés. Tanakodtam, féltem, nem tudtam mit válaszoljak. Fiatal voltam még a halálhoz, de tudtam, ha nemet mondok, akkor magamra haragíthatom és családom látja kárát. Végül igent mondtam neki. Két nappal később olyan déli óra tájt, mikor a katonák a hűvösben pihentek, oda léptünk hozzájuk, ők barátságosan fogadtak minket, hisz régóta ismernek. Ekkor barátom előrántotta a gránátot, és közéjük dobta. Mi azonnal elszaladtunk, aznap 6 amerikai katona vesztette ott életét. Így kezdődött minden...
***
***
Ismerősöm dicsőített engem, s tettemet, hogy ilyen fiatalon bátorságom éh hitemhez hű jelét adtam, mire föl Ő elvitt magával egy messzi helyre (akkor még Mosul dicső városa volt) Mosul-ba, ami mára csak egy romhalmaz lett, és megannyi ember sírja. Ott találkoztunk valakivel, akinek nevét máig nem tudom, de Ő török nyelven beszélt, arcán egy repesz által okozott sebhely volt. Elmodása alapján valami közvetítő lehetett az ISIS és az ISIS-be toborzó emberek közt. Így kerültem be én is ebbe az ördögi darálóba, ahonnan nem tudtam, de nem is akartam menekülni. Legalábbis akkor még nem...
***
***
3 évvel később Aleppo városában jártunk, addigra a hadviselést kitanultam, de inkább csak lelkileg, szellemileg erősödtem hitemet minden nap gyakoroltam. Igazi harcot még nem láttam, eltekintve a Táborban történt kegyetlenkedésektől, és a civileken végrehajtott "kiképző gyakorlásokon".
Azokat szerettem, sosem lőttek vissza, csak jajgattak, rimánkodtak, hogy Allah légy könyörületes. Persze a vége mindig ugyanaz volt. Fejlövés, vagy fejlevágás. De azt annyira nem szerettem. Volt, hogy mikor nyakát vágtam a hitetlennek, a lehányta a ruhám, azt nem szerettem. Bár így jobban bele gondolva neki már úgyis mindegy volt, így utoljára tette.
***
***
És eljött a nagy nap, életem első nagy csatája. A pontos dátumra, mindenre emlékszem. 2015, augusztus 22.-e. Syriában voltunk, Volt ott egy fotós, a neve ha jól emlékszem Jhessa Touma volt, Ő dokumentálta a történteket. - régebben a national geographic-nak dolgozott, de Ő is ISIS tag lett. Kár érte.. Ebben a csatában Ő mentette meg az életemet, elém ugrott, Ő kapta az amerikai gyilkos lövedéket. Jobb így, ha engem talál el, akkor én s a körülöttem lévő mindegy tizenkét testvérem hal meg, hiszen rajtam bombamellény volt. Épp készültünk egy nagy támadásra, de valaki elárult minket, mint később kiderült a testvérem volt az. Ezt magam elintéztem egy fejlövéssel, anyám meg sem szólalt, csak csendben siratta legkisebb fiát, s engem gyűlölt. Kitagadott a családom, nem volt már más csak a hitem.
***
***
Akkor sokáig bujkáltam álnevet használtam, s használok mai napig, jelenleg németországban élek. Élek.. az túlzás, de itt vagyok, s várom a nagy pillanatot.
Tesvéreimet szólítja Allah, Ők mennek, s tettükért dicsőséget kapnak. Én meg itt várom sorsom beteljesülését, eme kis házban itt a "xy" strasse-n, a 2. emeleti kis szobában. behúzott függönyök mögül leselkedem kifelé, jönnek -e értem, készülnöm kell e a másvilágba.
***
***
Allah a leghatalmasabb! Mondom én néktek, figyeljétek az Ő szavait, mert már jóelőre mondja, hol, s merre jár majd az Ő katonája!
***
***
És végre! ... 2017.01.23.-a! Ez a nagy nap számomra! Én, Johannes Abu Khalid (Deir Mosud Ali Jahbrid) szent küldetése dátumát már tudom, s célpontom nem más mint "xy" Futárszolgálat hozta csomagom, egy nagy doboz, rajta a szent pecsét!
***
***
Még hallani fogtok rólam!
***
***
( ISIS terrorista fikció)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése